– Így kúszik be a poroszos iskola a mindennapokba
Merüljünk el egy pár percre a gyermekkorunk iskolai élményeiben: milyen mintákat, milyen értékrendet sajátítottunk el hétfőtől péntekig, reggel 8-tól az utolsó házi feladat befejezéséig?
Hány feladatot kellett egyedül megoldanunk? Ki kérdezte meg, mennyi időt és erőt fordítottunk egy vers megtanulására, vagy hogy közben hogyan éreztük magunkat? Ahol csak a pillanatnyi teljesítmény – a felelés, a dolgozat – értékelése számított, figyelmen kívül hagyva a helytállásunkra ható szerteágazó körülményeket.
Ha ezt a mintát másoljuk át felnőttként a magánéletünkre, a családunk vagy a párkapcsolatunk nem egy közös élet lesz, hanem egy folyamatos vizsgahelyzet, ahol:
- Ha elfogadok segítséget, elbuktam: mert nem vagyok elég ügyes, vagyis „csaltam”.
- Mivel magammal szemben is kíméletlen vagyok, a páromat és a gyermekeimet is folyamatosan osztályozom: és ha ők nem az én módszeremmel – az én „tanmenetem” szerint – oldják meg a feladatot, megbuknak a szememben.
- Egyszerre vagyok a szigorú tanár és a szorongó diák: tanárként rugalmatlanul ragaszkodom a saját elképzeléseimhez, miközben szúrós szemmel vizslatom, hogy „csalok-e” diákként.
- Dolgozik bennem a vágy, hogy jól teljesítsek: szeretném betartani a szabályokat és együttműködni, de ha a szabály az, hogy „csináld egyedül és légy magányos”, akkor a saját legjobb szándékom csinál ki.
Ez az a pont, ahol a belső iskola fala kidől, és maga alá temeti a családi békét.
Mert ez a bennünk élő szigorú tanár nem áll meg a fejünk határainál. Ha belül berendezte a maga „diktatúráját”, fogja a virtuális piros tollát, és kimegy a konyhába, a nappaliba, a magánéletbe is. Mindenkit elkezd vizslatni: a párodat, a gyerekeket, a környezetedet és téged is. Nézi, hogyan pakolnak, hogyan beszélnek, hogyan léteznek – és a legfőbb bűnük az, hogy nem az ő tanmenete szerint teszik.
A legördögibb az egészben, hogy mindezt a legjobb szándékkal teszi. A fejében az van, hogy ő csak jót akar, segít fejlődni, és megmutatja a „helyes utat”. De a környezetünk ebből semmit sem érez. Ők csak azt látják, hogy folyamatosan vizsgáztatják őket, semmi sem elég jó, és a hátuk mögött ott áll egy tanfelügyelő, aki bármelyik pillanatban lecsaphat a minősítéseivel.
Tudod, miért csinálja ezt? Mert, ha megengedné a párodnak vagy bárki másnak, hogy a saját, lazább módján, a saját gondolatmenetével oldja meg a helyzetet, akkor a benned élő rettegő diáknak is meg kellene engednie a lazítást. Attól pedig pánikba esik. Annyira meg van győződve arról, hogy csak az ő értékrendje a helyes, és az ő megoldása a létező legbiztonságosabb út.
Hogyan lett a jó szándékból és a kincsként őrzött értékeinkből ilyen félresiklott tanerő? Úgy, hogy gyerekkorunkban a túlélésünk, az elismerésünk és a biztonságunk záloga az volt, hogy jól teljesítsünk, megfeleljünk a felnőttek elvárásainak, ne hibázzunk, és egyedül is bírjuk a terhelést.
A tanerőnk azért született meg bennünk, hogy megvédjen a bukástól és a kirekesztettségtől. A piros toll valójában egy páncél. Azért hadonászik vele, mert halálosan retteg attól, hogy ha elengedi a kontrollt, káosz lesz, és a rendszer összeomlik.
Nem lefejezni kell ezt a tanárt, hanem átképezni! Meghívni őt a magányos, poroszos működésből egy modern, egymást támogató csapatjátékba. Mert a családi élet nem egy egyéni vizsga, ahol tilos puskázni, hanem egy olyan közös projekt, ahol nemcsak az eredmény számít, hanem a találékonyság, a kreativitás, és hogy közben mindenki jól érezze magát.
A legnagyobb szabadság, amit egy család megélhet, az, amikor egy hiba nem tragédia, hanem csak egy közös, fanyar sztori. Ha ehetetlen a vacsora, az nem azt jelenti, hogy a párod megbukott, mint társ; csak annyit, hogy ez az étel most rossz lett. A valódi életben a hiba egyszerűen: adat. Információ arról, hogy ez a verzió most nem 
működött, próbáljuk meg másképp.
A biztonságos változáshoz – átképzéshez – idő, elfogadás és megtartó közeg kell. A HÍD Család- és Gyermekjóléti Központ szervezésében induló, 6 alkalmas Normális Család 1.0 tréningen egy olyan ítélkezésmentes, odafigyelő teret tapasztalhatsz meg, ahol lépésről lépésre, a saját ritmusodban tanulhatod meg letenni a piros tollat.
Nem elméleti tananyagot kapsz, hanem gyakorlati eszközöket ahhoz, hogy
- a családi életben a megmérettetés helyét átvegye az együttműködés,
- a szigor helyét az empátia, és újra társakként tudjatok jelen lenni egymás életében
- ahol hibázni ér, segítséget kérni természetes,
- és ahol a saját fejlődésed a családod legfőbb erőforrásává válik.
Gyere, és alakítsuk át a belső tantermet egy megtartó otthonná!
- Kezdés: szeptember 28. 17:00
- Helyszín: Generációk Háza – 2092 Budakeszi, Erdő u. 83. –
- Tréner: Biczók Csermely Zsófia
JELENTKEZÉS: ITT
Ne feledd, a változás időt és türelmet igényel; tudatos kommunikációval szeretetteljes, támogató közegben formálhatjuk családunk életét. A tréning Budakeszi járás lakosainak ingyenesen elérhető, viszont jelentkezéshez kötött.
Szeretettel várlak!
Biczók Csermely Zsófia
J
